Bordó, barna, s bíbor. Az erdő beborul,
Jön a szarvas, róka, s a bagoly, ki mind okul.

De a sárga-piros ifjak vágják a fát ánokul.

Az ősz az elmúlás egyik legelemibb szimbóluma, de a vég gyakran magában hordoz egy új kezdetet is. A forró nyári napokat felváltja a hűvösebb szeptember; a délig alvást a korai ébresztők, a délutáni szabadidőt (ideális esetben) a leckeírás. A fogaskerekek ismét elindulnak. Fantáziánkat megerőltetve az iskolára azonban lehet erdőként is tekinteni, hiszen kívülállóként nem tudjuk, mi bújik meg a rengetegben, mit fednek a színes lombok. Nem látjuk, mit rejt a levéltakaró, miféle összetett, szinte felfejthetetlen kapcsolatokat takar. Általánosságban persze ismerjük az erdő szigorú hierarchiáját, a betartandó szabályok sokaságát, de ezek nem vetíthetők ki minden egyes ligetre. Saját erdőnket mind ismerjük, együtt minden zugával, ha nem is minden madarával. Az ősz azonban együtt jár a változás szelével, van, hogy a madarak elrepülnek. Egyesek visszatérnek, mások vissza-visszatérnek, de vannak, akik saját fészket raknak, s vissza sem néznek… Mindez azonban nem változtatja meg az erdő életét, csupán az összetételét. Ahogy távolabbról nézve az sem változik, hogy az ősz újra és újra eljön, a gép fogaskerekei forognak tovább és tovább.

A bagoly reppen, szárnyal, s fárad, elvonul.
Szarvast-rókát okít, addig, míg nem alkonyul.

De a sárga-piros ifjak vágják a fát ánokul.

A gépet azonban a távolból irányítják, így az esetleges hibák javítása is a központot terheli, a problémát lokálisan nem lehet orvosolni. A felszínt kapargatva rábukkanhatunk a legszembetűnőbb hibára, a motiválás minőségére, vagy annak teljes hiányára, amit a következő mondat remekül visszaad: A jegyek többet érnek a tudásnál. Ez valószínűleg azért van így, mert a rendszer többre értékeli a kiemelkedő tanulmányi eredményeket, mint a diákok a tanulást, a tudásvágyat.

Bíbor-szarvas és bordó-róka jámborul,
Barna-bagoly le-borul, meg-szorul, fel-vonul.

De a sárga-piros ifjak vágják a fát ánokul.

Összességében lehetne azt mondani, hogy mindenhol más a helyzet, ami részben igaz, a probléma mindenhol ugyanott gyökerezik. A diákok klikkekbe tömörülnek, az új tanévtől a tiszta kezdést, a tabula rasát várják; a tanárok klikkekbe tömörülnek, az új tanévtől a tiszta kezdést, a tabula rasát várják. A gyakran vidám, baráti légkört könnyen felválthatja a hideg felismeres a rengetegben, a felimseres, hogy az iskola csupán egy állomas, egy szakasz az ember életében. A tanulmányok szinterével nem lehet sokat kezdeni, de a légkört mi tehetjuk olyanná, ami megfelelő táptalajt biztosíthat saját jövőnkre nézve, olyanná, amilyenné csak szeretnénk. Az iskoláknak több fajtája-típusa van, de az emberi tényező az, ami egyedivé, “második otthonná” teszi az épületet, megtölti élettel a falak által közrezárt termeket. Elmondható az is, hogy az erdő fái nőnek - akár egymás kárára is - majd a nap közvetlenul lesüt rájuk, végül az elkerülhetetlen bekövetkezik: elsorvadnak. Ez az élet körforgása.

Szarvas-róka fogaskerék közt fel-lekonyul.
Bagoly tovaszállna, de lánc húzza konokul.

De a sárga-piros ifjak vágják a fát ánokul.